Bert Jansch - egy ember, akinek inkább részese lennék-Bakelit

HUF 1349.10

Hozzáférhetőség

Készleten

Az információ
Termékjellemzők

Korlátozott négy vinyl LP préselés esetén kötött könyv-vissza. A Man Id Rather Be (II. rész) magában foglalja a 60-as évek végén és a 70-es évek elején megjelenő Janschokat, egy alulértékelt korszakot, amelyet kétségtelenül befolyásol a már jól bevált Pentangle hangzás. A zenekar tagjai Danny Thompson (basszusgitár) és Terry Cox (dob), valamint Mary Hopkin, Toni Visconti és Dave Mattacks cameo fellépései. Ebben az időszakban látjuk, hogy a Janschok felveszik a popot (Nicola), a bluest (Birthday Blues funniily enough), a handsome arrangements-t (Rosemary Lane) és a baroque folk-ot (Moonshine). Mindezt egy olyan időszakban idézték elő, amikor a Pentangle egyszerre adott ki albumokat és folyamatosan turnézott; azt mondani, hogy az ember nagylelkű tehetséggel rendelkezik, valami enyhe kifejezés.  Nicola buja hangszerelését részben John Wood rögzítette, aki később Nick Drakes felvételeket készített ugyanabban a stúdióban. A Birthday Blues heart melting borítóján Berts solo és Pentangle szettek, Poison és a Woman Like You és néhány legmegdöbbentőbb munkája, köztük a Come Sing A Happy Song, amely Noah Baumbachs The Squid and The Whale filmzenéjén szerepelt 2005-ben. Rosemary Lane sokak szerint az egyik Berts legfinomabb lemezek, sima keveréke a hagyományos népi, mint a címadó dal, Reynardine, időtlen eredeti kompozíciók, mint a Tell Me What Is True Love? és az Alman és Sarabanda, példák a régi zene, beleértve a 16. és 17./18. században, mind a szimpatikus termelés Bill Leader. A Moonshine, Berts első kiadása a Pentangle split után Danny Thompson és a legendás Tony Visconti producerei voltak, akik nemcsak számos dalt rendeztek, hanem a lemezen is játszottak. Ezen kívül Mary Hopkin duettezett Bert-tel az Ewan Mac Colls The First Time Ever I see Your Face-en, Aly Bain-nel és Charles Mingus dobosával, Charlie Richmonnal. Egy ember, akit inkább a 2.rész (vinil) lennék.

Készleten